Pár hete vettem két szilikon formát, egy mini kuglófost és egy szív alakút, a kettő egybe volt csomagolva. Régebben nem rajongtam értük, mert folyton beleragadt a tészta, nem is értem, hogy tudtam mindig elbénázni. Azt mondják az okosok, hogy nem kell kivajazni, meg semmi, de én a biztonság kedvéért azért kivajaztam. És most szépen kijöttek belőle a formák. A szív alakúban is ugyanazt a citromos tésztát használtam, mint a kuglófosnál. De most nem csokoládé került a tetejére, hanem készítettem hozzá egy citromos-epres krémet.
Hozzávalók a citromos piskótához: (kb 10 pici szívecske lesz ennyi tésztából)
20 dkg finomliszt,
7 dkg. teljes kiőrlésű búzaliszt,
1 cs. sütőpor,
csipet só,
15 dkg cukor,
1 citrom reszelt héja és leve,
5 tojás,
1 dl tejszín,
18 dkg vaj
a krémhez:
250 gramm mascarpone
1 citrom leve
pár szem eper apróra vágva
2 evőkanál porcukor
A tetejére:
500 gramm eper
1. A elkészítése roppant egyszerű, a cukrot a tojásokkal habosra kell keverni, majd hozzáreszeljük a citrom héját és kifacsarjuk a levét. Hozzáadjuk a tejszínt és homogénné keverjük. A liszteket, sütőport, és sót is összekevertem egy másik edényben.
3. Az olvasztott vajat hozzáadtam a tojásos keverékhez (amikor már langyos volt, különben rántotta lesz belőle). Majd a lisztes keveréket is beöntöttem, a tojásos-vajasba, elkevertem habverővel és már mehetett is a formába.
4. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütöttem. Tűpróbával ellenőriztem, hogy megsültek e.
5. A krémhez összekevertem a mascarponét a cukorral, citromlével és a darabokra vágott eperrel. Amikor a tészta kihűlt, akkor kettévágtam és megtöltöttem a krémmel. A tetejére is kentem egy kicsit, és megszórtam eperrel.