Eperlekvár és eperszörp

eperlekvár

Tegnap bevásároltam epret és mára kész is a lekvár. A recept a régi, amit még Kata barátnőm osztott meg velem idestova négy éve. Ez roppant egyszerű és nagyszerű! Nem szeretek semmi tartósítószert hozzáadni, csak gyümölcsöt és cukrot. Szerencsére eddig még soha nem romlott meg egyik üveggel sem, bár tény, hogy hamar elfogyott mindig.

Hozzávalók: 3 kg eper, 1 kg cukor

Én olyan epret vettem, ami már kicsit túl érett volt, apró szemű, mert ide nem tök mindegy, úgyis összeturmixolom. Na, meg az volt a legjobb áron is. Epreket megmostam, lecsumáztam, félbevágtam és egy nagy edénybe tettem őket, rászórtam a cukrot és egy éjszakán át így álltak. Kata megtudta közben, hogy a szakértők kevergetik is ilyenkor, és lefekvés előtt én is megkevergettem, már vörös lében úsztak az eprek, az illata pedig fenséges volt. Az egész konyhában eperillat uralkodott. Másnap reggel még kevergettem néha, aztán feltettem a tűzre. Főzés közben is kevergetni kell néha. Egy óra kevergetés után elég sok lé volt rajta, ebből mertem le pár merőkanállal, üvegbe töltöttem és megvártam míg kihűl, utána hűtő. Kész vagyunk a szörppel, ami isteni finom, hamar el is fogyott.

A lekvárt további 2 órán át főztem még, amíg megfelelően sűrű lett (hideg kistányérra csöpögtetve megdermed).

eperlekvár

Én nem szeretem az ilyen nagyon-nagy eperdarabokat benne, ezért kimertem pár merőkanálnyit, és a többit összeturmixoltam botmixszerrel, majd visszatettem azt a néhány kanál nagyszemű epret. Három óra főzés után előzőleg kifertőtlenített (forró vizet öntöttem bele) bébikajás üvegekbe mertem, majd kupakoltam, fejre állítottam őket pár percre és mentek a száraz dunsztba, jól becsomagolva egy dobozba a pincébe. 5 kisebb üveg lett és 2 olyan normál méretű lekváros üveg. Már előrendelésem is van két üvegre. Azt hiszem, lesz még egy kör lekvárfőzés.

 

Szólj hozzá!