Gyerekek kedvence – banános amerikai palacsinta

IMG_3679_banánpalacsinta

Home office napon ami időt megspóroltam a munkába rohanással és a dugóan várakozással, azt inkább egy finom reggelire fordítottam. Az amerikai palacsinta mindig is nagy kedvenc, hát még banánnal és csokoládéval. A recept egyszerű és gyors, és mennyei.

Hozzávalók:
120 gramm liszt
1,5 dl tej
egy késhegynyi sütőpor
2 tojás

A tojások fehérjét külön tálba tesszük, kemény habbá verjük. A sárgájákat összekeverjük a liszttel, sütőporral, tejjel, én robotgéppel szoktam, úgy tuti nem lesz csomós. Majd hozzákeverjük a tojássárgájás masszához a fehérjét, és már süthetjük is. Nem szoktam olajat alá tenni, sima teflonos palacsintasütőben szoktam sütni.

És ami extra finommá teszi: belekanalazom a palacsintasütőbe, (méretet tetszőlegesen lehet választani, én inkább kisebbeket sütök, fél tenyérnyit) és lehet rá banánkarikákat tenni (nagyon vékonyra vágott banánt). Amíg az egyik oldala sül, a gyümölcsök szinte elmerülnek a tésztában, néha kicsit kanalazok még rá, hogy teljesen elfedje a gyümölcsöt, de néha hagyom, hogy látszanak. Majd megsütöm a másik felét is. Tálaláshoz egy kis étcsokoládét olvasztottam. Ilyen reggelivel tökéletesen indul a nap!

“Gyerekek kedvence – banános amerikai palacsinta” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Jó palacsinta ötleteket kaptam

    Válasz
    • Örülök. 🙂 Köszönöm a visszajelzést.

      Válasz
  2. Imádom a palacsintát minden formában enni is sütni is 1 aránt !! 🙂

    Válasz

Hozzászólás a(z) József Varga bejegyzéshez Válasz megszakítása