Meggyes-mákos álom – egy átlag alatti nap utáni tökéletes zárás

meggyes mákos

Még a hétvégén vettem egy kiló meggyet, hogy majd csinálok belőle valami finomságot. Aztán mára el is készült a meggyes-mákos sütemény. Nem is tudom minek nevezzem, olyan piskóta szerű, de mégsem, mert tömény mákos. Aki szereti ezt a kombinációt, annak tuti egy álomsütemény.

A mai nap nem indult jól, aztán közben is inkább kirohantam volna a világból, így muszáj volt valami finomsággal zárni a napot. Munkából hazaérve gyorsan össze is dobtam, hogy mire a Drágám hazaért, már toltam is a sütőbe. Azt mondta, hogy a meggyes dolgokat szereti, a mákosat annyira nem, de ez ízlett neki. Vagy csak nekem akart hízelegni? Most megtudta a kulisszatitkokat is, hogy hogyan készülnek a fényképek a blogra, hihetetlen türelemmel várta, hogy lefotózzam a sütiket legalább 50-szer mindenféle szögből és porcukorral, meg nélküle, meg felvágva, meg másik tortatálon. Szóval egy hős volt. Bár lehet csak úgy tűnt, közben meg fogta a fejét, hogy nem vagyok normális, ennyit fotózni. 🙂 Mindenesetre a süti és a társasága után tökéletesen záródott a mai nap.

Hozzávalók: (ebből egy kisebb tepsi lett)
200 gramm darált mák
150 gramm cukor
100 gramm vaj
100 gramm liszt
fél csomag sütőpor
3 tojás
5 evőkanál tejszín

1. A tojássárgájákat fehéredésig keverem a cukor felével, a fehérjéket pedig habbá verem a másik felével.

2. A vajat puhára melegítem.

3. A sütőport elkeverem a mákkal és a liszttel, majd összedolgozom a cukros sárgájával, majd a langyos vajjal és a tejszínnel, legvégül kanalanként óvatosan a masszába forgatom a felvert tojáshabot.

4. A meggyet kimagoztam. A sütőpapírral bélelt tepsibe kanalaztam a tésztát, elkentem, hogy egyenletesen legyen mindenhol, majd jól megszórtam a meggyel.

5. 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem 35 percet. Tűpróbával kell ellenőrizni, hogy megsült e.

6. Ízlés szerint porcukorral vagy nélküle tálaljuk.

Tortatál szintén Bluer Design, nagyon szeretem a munkáit, szerintem gyönyörű. És nagyon jól mutat rajta mindenféle sütemény és torta.

meggyes mákos

Gyertek, csatlakozzatok a Facebook oldalamhoz, vagy nézzétek meg az ételfotóimat az Instagramon, bonnieanita néven megtaláltok.

meggyes mákos

“Meggyes-mákos álom – egy átlag alatti nap utáni tökéletes zárás” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nagyon jó a recepted köszi.

    Válasz

Hozzászólás a(z) Bonnie bejegyzéshez Válasz megszakítása