Croissant – sajtos, nutellás

Valamiért mindig van a fagyasztóban leveles tészta. Néha csak sima batyukat csinálok belőle, mondjuk lekvárral a közepén, néha virsli megy bele.


Most gondoltam, hogy croissant lesz belőle. Felolvasztottam a leveles tésztát, és mindhárom tésztát kinyújtottam hosszú téglalapokra. Majd megfeleztem hosszában a téglalapokat, így még hosszabb vékony téglalapok lettek. Ezeket keresztbe félbevágtam, a végébe töltöttem a tölteléket, feltekertem, megkentem egy kis tojással és már mentek is a sütőbe. 220 fokra előmelegített sütőben sütöttem 10-15 percet.

A sajtos töltelék egy kiskanál natúr vajkrém volt, és mellé pár darabka sajt. Bármilyen lehet, én sógornőtől kapott svájci sajtot tettem bele.

Az édes töltelék pedig egy kiskanál nutella és rá egy kiskanál mascarpone volt.

Mindkettő mennyei…

Szólj hozzá!