Ezennel hivatalosan is megnyitom a cseresznye szezont. Szerencsére mióta Andi barátnőmet ismerem, mindig „házi” cseresznyét eszünk, hála a három szép nagy fájuknak. Ma is arra jártunk, így szedtünk pár kiló cseresznyét. Ebből készült az alábbi villámdesszert, a villámebéd mellé (tészta megfőz, szósz összerottyant, sajt lereszel, kész is). Szóval amíg megfőtt a tészta az ebédhez, addig ki is magoztam a cseresznyéket. A szuper habverő-robotom pedig elkészítette a piskóta tésztát. Mire megettük a tésztát, addigra megsült a desszert is. És nemcsak egy sima cseresznyés piskóta, hanem extrával, szeletelt mandulával, ami nagyon feldobta az ízét.
Hozzávalók:
5 tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
2 vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja és leve
2 evőkanál víz
30 gramm szeletelt mandula
1 kg cseresznye (nekem ez ilyen kicsi szemű volt most)
1. A tojásokat szétválasztjuk, az egyik edényben kemény habbá verjük a fehérjéket. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Kimagozzuk az 1 kg cseresznyét.
2. Egy másik edényben pedig a sárgájákat verjük robotgéppel habosra a cukorral és vaníliás cukorral. Amikor már habos és fehér (inkább vajszínű), akkor kanalanként hozzáadjuk a lisztet, majd a végén a vizet és egyneművé keverjük. Belereszeljük egy citrom héját, és belenyomjuk a levét is. Ezzel is jól elkeverjük.
3. A tojásfehérjét óvatosan belekeverjük a sárgájás-lisztes keverékbe, majd öntjük a tepsire. Én szét szoktam kenni, egy normál méretű tepsiben. Tehát nem lesz olyan nagyon magas, ahogyan a képeken is látszik. Megszórjuk az előzőleg kimagozott cseresznyével (ha belisztezzük a cseresznyéket egy minimálisan, akkor nem festi meg/áztatja el annyira a piskótát). Majd a szeletelt mandulát is rászórjuk.
4. 180 fokos sütőben sütjük kb 20-25 percig, látszik, ha már megsült, de azért érdemes tűpróbával ellenőrizni.
5. Ha meg tudjuk várni amíg kihűl, akkor utána szeleteljük és igény szerint porcukrozzuk. Jó étvágyat!