Mindenmentes sajttorta

cheesecake
Sajttorta mindenmentes verzióban. Készült már cukormentes, meg gluténmentes, most még a laktózérzékenyekre is figyeltem, így ez a sajttorta laktózmentes is lett. Kép persze nem készült róla, mert mire odajutottunk, hogy lefotózzuk, addigra már elfogyott a fele. De azért ezt dokumentáltam. 🙂 Látszik, hogy nagyon könnyű lett a krém, szinte habkönnyű volt.
Hozzávalók:
25 dkg gluténmentes/cukormentes darált keksz – most az Aldi kekszét használtam
8 dkg olvasztott, langyos laktózmentes vaj
65 dkg laktózmentes mascarpone sajt – szintén Aldi
10 dkg eritrit
1 evőkanál rizsliszt
1 evőkanál vanília aroma
1 citrom reszelt héja és a leve
fél kis pohár 0%-os laktózmentes joghurt
3 tojás
A kekszet aprítóban összetörtem, majd összekevertem a felolvasztott vajjal, és egyenletesen belenyomkodtam egy 26 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába. Előmelegített, 170 °C-os sütőben 10 percig kell sütni.
A sajtkrémet összekeverjük az eritrittel, a liszttel, a vaníliás cukorral, a joghurttal, a citromhéjjal, végül egyenként adjuk hozzá a tojásokat. Ráöntjük a kekszes alapra, és mehet vissza a sütőbe további 50 percre. Jót tesz neki, ha áll egy éjszakát a hűtőben.

Szólj hozzá!