Már napok óta indiai ízekre vágyom, meg is vásároltam a prémium márkásnak gondolt szósz (kiderült, hogy tesco finest), ami nagyon finom ám! Hozzá pedig nem csinálhattam mást, mint naan kenyeret.
Hozzávalók 4 kenyérhez
(fejenként elég egy kenyér, másnapra megmaradt nekünk kettő, tökéletes puha volt a reggelihez)
1,5 dl hideg víz
0,5 dkg élesztő
12 dkg finomliszt
Ezeket a hozzávalókat össze kell keverni, fél órát pihentetni. Utána belekeverni a további hozzávalókat, kivéve az olajat:
5 dkg joghurt (én tejfölt raktam bele, mert joghurt nem volt)
13 dkg finomliszt
1 evőkanál sütőpor
1 teáskanál só (fontos, hogy tengeri só legyen, én csak sima sót tettem bele és lehetett volna sósabb)
4 evőkanál napraforgóolaj (evőkanalanként adagolva)
1 fokhagymagerezd (ez opcionális, én tettem bele, finom lett tőle nagyon)
3 dkg olvasztott vaj – ez majd a tetejére kell
Egy evőkanál olajjal keverjük össze, 15 perc pihentetés következik. Újabb egy evőkanál olaj és én kevertem bele egy összenyomott fokhagymagerezdet is, majd újabb 15 perc pihentetés. Lisztes munkalapra tettem, dagasztottam még kicsit, majd négy cipóra osztottam és megint pihentek egy 5 percet. Addig a serpenyőt felmelegítettem, öntöttem bele két evőkanál olajat. A cipókat kilapítottam kör alakúra, majd a serpenyőbe tettem, meglocsoltam egy kis vajjal és fedő alatt sütöttem, amit felhólyagosodtak, utána megfordítottam és amikor látszott, hogy megsült, akkor kiszedtem.