Házi baracklekváros piskótatekercs

A klasszikus piskótatekercs, házi sárgabaracklekvárral. A tavalyi lekvárból még van jó pár adag, így muszáj volt már extra intézkedéseket is bevetni, hogy elfogyjon és mire sárgabarack szezon lesz, addigra újat tudjak készíteni. Egyszerű desszert, gyorsan kész is van. Nem is túl bonyolult, így akár kezdő háziasszonyok is kipróbálhatják, biztos sikert aratnak vele.
Krémnek tehetünk bele lekvárt, de akár csokikrémet, nutellát, vagy akár pudingot is.
Hozzávalók:
6 egész tojás
6 evőkanál porcukor
6 evőkanál liszt
1 kávéskanál sütőpor
egy kis citromlé (én ezt tettem a reszelt citromhéj helyett)
1. Robotgéppel habosra keverjük a tojásokat és a porcukrot, én 10 percig bírtam, utána meguntam. Mondjuk, ha olyan robotgépem lenne, ami megy magától és nem nekem kell fognom…. majd talán karácsonyra beszerzek egyet.
2. A lisztet elkevertem a sütőporral és kis adagokban hozzáadtam a tojásos-cukros habhoz. A végén belelöttyintettem egy kis citromlevet is, és még kevertem rajta egy kicsit.
3. A legnagyobb tepsimbe sütőpapírt tettem és ráöntöttem a masszát. Előmelegített sütőbe 180 fokon, légkeveréses módban sütöttem 15 percig.
Utána konyharuhára borítottam, leszedtem a sütőpapírt és feltekertem. A feltekerést még háromszor ismételtem, majd feltekerve hagytam kihűlni. Tökéletes lett, nem tört el.
4. Baracklekvárral kentem meg. És hát az elmaradhatatlan porcukor a tetejére..

Szólj hozzá!