Házi bodzaszörp, az igazi

bodzaszörp

A bodzaszörp a kedvencem. Szénsavas vízzel, citrommal, mentával a legfinomabb! És igyekszem minden évben elegendő szörpöt készíteni, hogy legalább a nyárra elég legyen, de sosem szokott elég lenni. Pár nap vagy hét és megisszuk mindet.

Az idén az éjszakait bodzaszedést választottam, de nagy hiba volt. Az útszéli lámpák fénye és a bodza illat elbódított, és nem vettem észre a sok kis fekete bogarat rajta. Csak itthon. Így próbáltam menteni a menthetőt, levágtam a virágokat róla. Úgyhogy muszáj lesz még elmennem nappal is bodzát szedni. Addig is elkészítettem ezt az adagot. És fontos, hogy próbáljunk utaktól távol bodzát szedni és a citrom is jobb, ha kezeletlen héjú. Bár szerintem már azzal is egészségesebb ez a szörp, hogy tudjuk, hogy mi van benne és nem a boltit isszuk mindenféle adalékanyaggal.

Hozzávalók:
10 db bodzavirág
2 l víz
3 citrom
fél kg cukor

A bodzavirágokat szabadítsuk meg a kis fekete bogaraktól, és óvatosan mossuk meg. (Bár valahol azt olvastam, hogy nem kell megmosni, mert akkor pont kimossuk belőle az „ízt”.) Vegyünk egy fedővel letakarható edényt, tegyük bele a cukrot, vizet, bodzavirágot. Jól mossuk meg a citromot, és vágjuk karikákra, facsarjuk kicsit bele a levét is. Várjunk 2-3 napot, de időnként kevergessük meg. Utána szűrjük le és hűtőben tároljuk.

Vannak olyan receptek, ahol cukorszirupot kell főzni és úgy kell tárolni, de ha beleszórjuk a cukrot, akkor így is feloldódik. Én ezt a mindent bele – lusta módszert választottam. Íme ilyen lett. Fele-fele arányban szoktam szénsavas vízzel hígítani, és citromkarikával, mentával kínálni.

bodzaszörp

bodzaszörp

 

“Házi bodzaszörp, az igazi” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Szia!megcsunaltam olyan limonade állagú lett nem sűrű!ezt szoktad meg vízzel higitani?

    Válasz
    • Szia Szilvia,
      én fele-fele arányban szoktam hígítani szénsavas vízzel, meg kerül bele egy citromkarika és menta, úgy szoktuk inni. Szóval nem az a sűrű, nagyon édes szörp lesz.
      Üdvözlettel,
      Bonnie

      Válasz

Szólj hozzá!