A legtöbb családi ünnepen, legyen az szülinap, névnap, vagy karácsony, az egyik kötelező édesség a keksztekercs. Mindig Apu készíti, ez az ő feladata. És mindig ugyanolyan finom. Szerencsére annyit csinál, hogy bőven jut belőle mindenkinek arra is, hogy hazavigyen.
Vannak olyan keksztekercsek is, amik kókusszal készülnek, de szerintem ezt a citromos verziót is mindenkinek muszáj kipróbálnia, mert mennyei.
Hozzávalók:
A kekszes részhez:
30 dkg darált háztartási keksz
15 dkg porcukor
2 dkg darált dió
2 kávéskanál cukrozatlan kakaópor
fél dl erős kávé
1 tojás
A citromos krémhez:
10 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 citrom leve
1. A kekszes rész hozzávalóit egy keverőtálba tesszük és jól összegyúrjuk. Ha nem áll eléggé össze, akkor egy kevés tejjel segíthetünk még rajta. Egy gyúrható tésztát kell kapjunk, amit majd ki kell nyújtsunk.
2. A krémhez a langyos vajat habosra keverjük a porcukorral, majd a végén óvatosan hozzácsurgatjuk a citrom levét. Vigyázni kell vele, nehogy a citrom összerántsa a krémet. A krémnek jó ha egy kicsit hűtőben van, mielőtt beletöltenénk a tésztába.
3. Egy tiszta konyharuhát megszórunk porcukorral és a tésztát kinyújtjuk rá. kb 0,5 cm-esnek kellene lennie. Utána megkenjük a krémmel, majd óvatosan feltekerjük a konyharuha segítségével. Utána pár órára a hűtőbe tesszük, hogy összeálljon.
4. Szép szeleteket szelünk belőle és már lehet is tálalni. Nálunk nemigen marad másnapra belőle.
Úgy látom hamar megtaláltam amit szívesen megennék én is . Blogkóstolóra elkészítem mivel a sorsolásnál blogodat kaptam. Köszi!
Az én blogomat. 🙂 Milyen blogkóstoló?
Biztos jelentkeztél a blogkóstoló játékra, már kisorsolták a neveket és nekem a Te blogodról kell választanom. Éva vagyok!
Szia Bonnie!
Ennek a bejegyzésnek a kommentjénél jelentkeztél a 15. blogkóstoló játékra:
http://sunisuti.blogspot.hu/2014/02/15-blogkostolo-kiirasa.html
Ebben a bejegyzésben sorsoltam ki a párokat, ahol Éva kóstol tőled, te pedig PiciJucitól:
http://sunisuti.blogspot.hu/2014/02/15-blogkostolo-sorsolas.html
Kérlek jelezd nekem (sunisuti.samu@gmail.com), ha valaki a nevedben jelentkezett, vagy egyéb félreértés történt volna!
Köszönöm,
Süni
Szia Bonnie!
A blogomon (sunisuti.blogspot.hu) megtalálod a 15. blogkóstoló kiírását, ahová jelentkeztél és a sorsolást is, ahol úgy esett, hogy Éva főz tőled, te pedig Pici Jucitól. (Linket nem enged a komment.)
Kérlek jelezd nekem, hogy visszaélés történt a neveddel vagy más félreértés történt.
Köszönöm,
Süni (sunisuti.samu@gmail.com)
Én nyers tojást nem tennék bele, még akkor sem, ha hamar elfogy.
Kedves Gabriella,
ha kihagyod, szerintem úgy is jó lesz. Sok más receptben is van nyers tojás, bár tény, hogy én sem vagyok oda érte. 🙂
Üdv,
Bonnie
Sziasztok! A tojas helyett ajanlanam a hazi baracklekvart! Mindig ugy csinalom es „apukad receptje alapjan” bar nem ismerem. 🙂 Nalunk a „nagyi receptje” . 🙂