Halálos csokoládétorta – függőséget okoz!

halálos csokitorta

Van az a csokoládétorta, aminek külön Wikipédia oldala van. Mert annyira halálos. Vagyis annyira csokoládés. Tömény, színtiszta csokoládé. Kizárólag csokifanatikusoknak. És vigyázzatok, mert függőséget okoz!

Most Sándor kollégám születésnapjára készült, azt hiszem ízlett a kollégáknak, mert elfogyott.  Az recept Stahl Judité, bár kissé átalakítva. (kihagytam belőle a tejszínt és a tejet és laktózmentes vajjal készítettem)

Hozzávalók:
10 dkg szeletelt mandula
35 dkg étcsokoládé (legalább 60 %-os)
15 dkg vaj (nekem most laktózmentes volt)
2 ek tejszín (ezt kihagytam)
20 dkg cukor
1 bourbon vaníliás cukor
1 csipet só
2 ek tej (ez is kimaradt)
5  tojás
1 ek cukrozatlan kakaópor
kevés vaj és cukrozatlan kakaópor a forma kikenéséhez

a tetejére:
10 dkg étcsokoládé
4 dkg vaj (szintén laktózmentes)

1. A mandulát egy serpenyőben kicsit megpirítjuk, így jobban kijön majd az íze. Ha kihűlt, akkor aprítóval durvára aprítom.

2. A csokoládét a vajjal együtt felolvasztom vízgőz fölött. Közben a tojásokat felverem a cukorral, vaníliás cukorral, sóval, olyan habosra, hogy a térfogata kétszeresére nőjön. Amikor langyos lett az olvasztott csokoládé, akkor belekevertem azt is, beleszórtam a kakaóport is. Majd a mandulát is belekevertem, de itt már kanállal, nem habverővel.

3. A sütőt 150 fokra melegítettem elő. A tortaformát kibéleltem sütőpapírral, amit még megvajaztam egy kicsit és megszórtam cukrozatlan kakaóporral. (ezt legközelebb kihagyom, szerintem elég a sütőpapír is)

4. A sütőben 45 percig sütöttem, nem szabad tovább, mert akkor kiszárad és nem lesz finom.

5. Miután megsült és kihűlt, egy éjszakát pihent a hűtőben. Másnap vízgőz felett összeolvasztottam a csokoládét és a vajat, majd meglocsoltam vele a tortát. Újra hűtőbe tettem egy kis időre, hogy megdermedjen a csokoládémáz a tetején.

Mielőtt tálalnánk, érdemes fél órával előtte kivenni a hűtőből, mert szobahőmérsékleten a legfinomabb. A fenti mennyiségek egy 24 cm-es tortaformához vannak, nekem ez sokkal kisebb a képen, szintén az irodai átadás miatt muszáj volt egy minit készítenem itthonra, hogy szép fotókat tudjak nektek hozni.

halálos csokitorta

Gyertek, csatlakozzatok a Facebook oldalamhoz, vagy nézzétek meg az ételfotóimat az Instagramon, bonnieanita néven megtaláltok.

halálos csokitorta

“Halálos csokoládétorta – függőséget okoz!” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Szia.Fantasztikusan néz ki ez a csokoládétorta,pedig elsőre tovább görgettem..majd kb fél mp múlva az agyam kapcsolt,hogy úúúúristen,de jól néz ki.Pedig jelentem,én nem szeretem a csokoládétortát,de ez brutális lehet.Azt szeretném megkérdezni,hogy szerinted a mandulát pótolhatnám dióval vagy mogyoróval? Illetve az hogy a tejszínt és a tejet kihagytad,nem kellett a nedvességet mással pótolni? Előre is köszönöm a választ 🙂

    Válasz
    • Szia Krisztina,
      nyugodtan helyettesítheted a mandulát dióval, vagy mogyoróval. Hát én kihagytam, de kipróbálhatod úgy, hogy nem hagyod ki belőle a tejet és a tejszínt.
      Majd mutasd meg, hogy milyen lett!
      Üdv,
      Bonnie

      Válasz
      • Szia Bonnie.Köszönöm a gyors választ 🙂 🙂 További szép estét.
        Üdv,Kriszti

        Válasz

Szólj hozzá!