Sütőtökös-gorgonzolás tortácska

Vendégeket vártunk, gondoltam, összedobok egy muffint. És még marad a sütötök-krémlevesből is egy adag. Ebből lett a tortácska. Sok lett a tészta, ezért sütöttem tortácskákat is. Hozzáteszem, hogy muffinnak nem volt jó, mert túl nedves volt a tésztája és nem jött ki rendesen a papírból.. pedig elég ideig sütöttem. Tortácskának viszont tökéletes lett. És erre került a gorgonzolás krém, hát mennyei volt ez a párosítás, alul az édes tészta, fent a fanyar sajt..

Hozzávalók a tésztához: (ebből sztem 6-8 tortácska lenne)
20 dkg liszt
1 sütőpor
1 kefír
1 tojás
1 dl olaj
5 dkg cukor (elég ennyi, mert a sütőtökpüré is édes)
1,5-2 dl sütőtökpüré (sütőtököt darabokra vágjuk, sütőben megsütjük, belsejét kikapargatjuk, botmixszeljük, teszünk hozzá egy kis cukrot, tejszínt, hogy finom krémes legyen)

Hozzávalók a krémhez:
gorgonzola ízlés szerint, (azért nem adok meg mennyiséget, mert aki karakteres ízt akar, az biztosan többel csinálja, míg elég egy kevéske is (1 evőkanál) annak, aki annyira nem rajong ezért a sajtért)
3 evőkanál mascarpone
tejszínnel hígítottam kicsit

A lisztet és a sütőport elkeverem. Összekeverem egy tálban a kefirt, tojást, olajat, cukrot, sütőtökpürét, majd hozzáadom a lisztes keveréket is. Kivajazott, lisztezett formákba töltöm és 160 fokon légkeveréses módban 30 percig sütöm. Tűpróba mindenképp kell! Megvárom, hogy a formában hűljenek ki, majd kiborítom és a krémet a tetejére kenem. Szárított metélőhagymával díszítettem.

Jó étvágyat!

Szólj hozzá!