Amikor a körte és a mák együtt boroznak…

körte torta

Gábor a főnökünk. Lassan már két hete volt a születésnapja. De hát soha nem volt teljes létszámmal az osztály, így hát eltolódott ez a szülinapi köszöntés. Gábornak a kókuszgolyó a kedvenc édessége, tavaly kókuszos tortát készítettem neki emiatt, de idén már nem akartak a többiek kókuszosat. Inkább a kis borban párolt körtés máktortára szavaztak. De kiderült, hogy Gábor nagyon szereti a mákos édességeket is. Így örültünk mi is, és ő is.

A torta elkészítése nem bonyolult, de a zselatin kifogott rajtam. Amúgy utálom a zselatint, de ebben a tortában nem árt, ha van a körte tetején, mert egyrészt szép fényes lesz a körte, másrészt nem potyog le a mákos tésztáról. Lehet, hogy nem zselatint kellett volna használnom, hanem tortazselét, de hétvégén még működött a zselatinos megoldás, most valahogy elromlott. Pedig olyan finom boros-gyömbéres zselé lett volna, ha besűrűsödik. Így végül négy adagot csináltam, közben agybajt kaptam párszor, mert már este 11 volt, mentem volna aludni. De a tortának késznek kellett lennie. És szépnek is. Bár ez utóbbi nem jött össze. Végül a történet jóra fordult, a zselatin megkötött. A torta ízlett és elfogyott, szóval happy end.

Hozzávalók:( 26 cm-es tortaformához)
200 gramm darált mák
150 gramm cukor
100 gramm vaj
50 gramm liszt
egy csipet sütőpor
3 tojás

1 kg körte
2 dl fehérbor (chardonney volt itthon)
egy kanál cukor
1 citrom leve
egy kis gyömbér

1. A tojássárgájákat fehéredésig keverem a cukorral, a fehérjéket pedig kemény habbá verem. A vajat puhára melegítem.
A sütőport elkeverem a mákkal, a mákot összedolgozom a cukros sárgájával, majd a langyos vajjal, végül kanalanként óvatosan a masszába forgatom a felvert tojáshabot.
Kivajazott sütőformában 180 fokon 30-35 percig sütöm. Hagyom teljesen kihűlni.

2. A körtéket meghámozom, és egy edénybe teszem, rácsurgatom a citrom levét, felöntöm a borral és egy kis vízzel és felteszem főni. Hozzáadom a cukrot és az őrölt gyömbért is. A körtéket kb 10 percig párolom, de még keménynek kell maradniuk.

3. Amikor kihűlt a tészta, akkor ráhalmozom a körtéket, majd a maradék főzőlében (ami a bor, gyömbér, citrom egyvelege) egy kis zselatint elkeverek, besűrítem. Amikor már kezd megszilárdulni, akkor a körtékre kanalazom.

4. Éjszakára a hűtőbe teszem, akkor a zselé teljesen megkeményedik rajta. Másnap megesszük. Jó étvágyat!

mákos körtetorta

Szólj hozzá!