Mostanában mindig ezt a egyszerű-de nagyszerű tortát csinálom minden alkalomra. Szerencsére mindig más az ünnepelt. Most szederrel és áfonyával csináltam és úgy, hogy a kekszes részre is tettem szedret. Igaz, előtte egy kis krém is kellett volna, mert a krém nem folyt le a kekszig. Na, nem baj, majd legközelebb. Így is nagyon finom volt.
Hozzávalók:
15 dkg teljes kiőrlésű keksz (zabfalatokat tettem bele)
7 dkg vaj
250 gramm mascarpone
3 dl tejszín
4 evőkanál porcukor
10 dkg áfonya
15 dkg szeder
A szuper tálas robotgépembe (vagy minek hívják az ilyen rabszolgákat?) beleöntöttem a tejszínt és bekapcsoltam. Amíg ő eldolgozott a tejszínnel, addig én a kekszet aprítóban morzsára őröltem. Közben a mikróban olvadta a vaj. Amikor kész volt az össze kekszmorzsa, akkor összekevertem a vajjal és egy 18 cm-es tortaforma aljába borítottam, kanállal elegyengettem, belenyomkodtam az aljába.
Tettem rá pár szem szedret is, teszteltem, hogy milyen benne a szeder. (Simán körbe is lehet rakni vele a kekszes réteget, és úgy rá a krémet, nagyon finom lesz úgy.) Beraktam a hűtőbe. Közben a robotgép kész lett a tejszínnel, habosra verte, hozzáadtam a mascarponét, és a porcukrot. amikor a gép összekeverte, akkor kivettem a kekszmorzsás alapot és rákanalaztam a krémet. A tetejére áfonyát és szedret tettem, majd egy éjszakára a hűtőbe került.