Mit csináljunk az elrontott macaron tésztával? Legyen belőle keksz!

macaron

Ez úgy történt, hogy a lányokkal macaront akartunk készíteni. Ahogy a korábbi posztban a megsütött, elrontott macaront használtuk fel, itt most a tészta került sorra. Mivel a narancssárgákat megsütöttük és nem olyan lett, amilyennek lennie kellett volna, ezért a zöldet már meg sem sütöttük. Fogtuk a tésztát és még kicsit felturbóztuk és keksz lett belőle. Mondani sem kell, nagyon finom mandulás keksz.

Hozzávalók:

az elrontott macaron tészta (macaron recept itt található), még 300 gramm darált mandula, 2 evőkanál liszt, a tetejére aszalt vörösáfonya

A macarontésztába belekeverjük a darált mandulát és a lisztet, majd jól elkeverjük. A méret kedv kérdése, lehet kisebb és nagyobb kekszeket is csinálni belőle, tetejére pedig a vörösáfonya nagyon jól illett. 180 fokos sütőben sütöttük 10-12 percig. Amikor kezd kicsit barnulni, akkor már jó kis. Kívül világosbarna, belül zöld lesz.