Tiramisu – gyerekeknek is

tiramisu

Volt a hűtőben két mascarpone és Róma óta nem ettem tiramisut. Hétvége lévén kávét sem ittam, így muszáj volt összedobnom egy tiramisu-t. Persze készült felnőtt és gyerek verzió is. És most hordozható formába tettem az adagokat, bár elég nagyra sikerültek.

Kiskorú be is nyomta a saját adagját. Meglátta a képet, amikor másoltam a posztba és megszólal: „Anya, már azt hittem, hogy nem csináltál semmit!” 🙂 De aztán megnyugodott, hogy neki is van egy saját adagja.

Hozzávalók: (ebből lett 4 ilyen csatos üveg)
750 gramm mascarpone
600 ml tejszín
6 evőkanál cukor
2 vaníliás cukor
200 gramm babapiskóta
4 dl presszó kávé (a fele koffeinmentes lett nekem)
gyerekverzióhoz: egy bögre kakaó

1. A tejszínt habbá vertem, majd belekevertem a mascarponét és a cukrot. Habverővel jól összedolgoztam.

2. A kávét lefőztem, de nem ízesítettem már cukorral.

3. Belemártogattam a babapiskótákat, majd a csatos üveg aljára tettem két rétegben. Aztán jött egy réteg krém, majd újabb réteg babapiskóta, és végül a tetejére krém és megszórtam cukrozatlan kakaóporral.

Ha kellően eláztattuk a babapiskótát, akkor azonnal is fogyasztható, de jót tesz neki pár óra a hűtőben.

A gyerekverzió esetén kakaóban áztattam meg a babapiskótákat.

tiramisu

 

Szólj hozzá!