Egy igazi finom őszi/téli uzsonna, vagy ebéd, vagy csak úgy.. már másodjára sütöttem meg, de nem lehet betelni vele!
Hozzávalók:
30 dkg liszt,
3 dkg vaj,
1 dl natúr joghurt, (én tejfölt használtam helyette, mert csak az volt, előtte meg kefírt..)
só,
fél tasak szárított élesztő/vagy 2 dkg friss élesztő,
egy kis meleg víz
töltelék:
30 dkg sütőtök,
15 dkg fetasajt,
1 nagy fej lilahagyma,
olívaolaj
A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrtam, meleg vizet adtam hozzá még egy kicsit. Meleg helyen kelesztettem 2 órát.
A töltelékhez apró kockára vágtam a tököt, a hagymát is, majd kevés olajon megpirítottam. Kis vizet adtam hozzá és fedő alatt megpároltam, így a tök a végén szinte pürés lett.
A sütőt 200 fokra előmelegítem. Ha megkelt a tészta, kettévágtam, és téglalap alakúra nyújtottam, és megkentem a sütőtökös töltelékkel és fetát morzsoltam rá. Mondjuk, én sose mértem, hogy mennyi feta került rá.. Aztán szépen feltekertem, mintha beiglit csinálnék, majd 2-3 centis szeletekre vágtam és mentek is vágott oldallal lefele a sütőpapírra.
Kicsit lenyomkodtam őket, és 10-15 percig sütöttem 200 fokon légkeveréses módban.
Khm… vegyük úgy, hogy ez revans a muffinért 🙂 Nagyon szépek lettek a csigák!!!