Anyu tavalyi szülinapjakor kísérleteztem tükörglazúrral, akkor csak egy sima csoki mousse volt, amibe került egy kis Baileys, és úgy borítottam be ezzel a nagyon fényes cukros dekorral. Persze neki annyira megízlett az akkori kreálmány, hogy most is olyat kellett csinálnom. Egy kicsit változtattam rajta, a piskótába kakaóbaböret került, a torta közepére pedig Baileys zselé. Fontos, hogy legalább 3 nap mire elkészül a torta, mert kell a Baileys zselének idő a megszikkadásra, utána össze kell fagyasztani a piskótával egy kisebb szilikon formában. Majd aztán kerül köré a csokoládé mousse, és amikor az is megfagyott, utána jöhet a tükörglazúr. És kell hozzá két szilikon forma, egy kisebb és egy nagyobb, amiben kényelmesen elfér a kisebb. 🙂
1. nap
Hozzávalók a piskótához:
100g vaj
100 g porcukor
100 g tojás
80 g liszt
20g kakaópor (cukroztalan)
20 g kakaóbabtöret
A vajat megolvasztottam a mikroban, de épp csak annyira, hogy puha legyen, de ne legyen folyós. Utána elkevertem robotgéppel az átszitált porcukorral, majd hozzáadtam kis adagokban a tojást, végül az átszitált lisztet és kakaóport hozzákevertem egy spatulával. Utána beleszórtam a kakaóbabtöretet. Itt igazából ízlés kérdése, hogy mindent beleszórod, vagy csak a felét és a másik felét rászóród a tetejére a piskótának. Mindkét esetben ropogós, nagyon finom kakaós ízvilágot hoz. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, és vékonyan elkentem a tésztát, megszórtam a tetejét is kakaóbabtörettel, majd 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem 7-8 percig.
Hozzávalók a Baileys zseléhez:
Baileys vagy bármilyen krémlikőr kb 1 -1,5 dl
1 zselatinlap
A lapzselatin hideg vízben áztatom. A Baileyst épp felforraltam, majd beletettem a kifacsart lapzselatint. A formába öntöttem és megvártam még kihűl.
Amikor a piskóta is kihűlt, akkor két kör alakot vágtam ki belőle, egyet a kis formába a Baileys zselé tetejére, a másik pedig majd zárni fogja a tortát, a nagyobb formába fog kerülni. A kisebbet rátetem a zselére és ment a fagyasztóba.
2. nap
Elkészítjük a csokoládé mousse-t. Ehhez a tortához a receptet Praliné Paradicsom Kreatív desszertiskola könyvéből vettem, és az alapreceptek után már szárnyalhat a fantázia.
Hozzávalók a csokoládé mousse-hoz
120 g tej
35 g tojássárgája
180 g étcsokoládé (min. 70%-os)
15 g Baileys
egy csipet só
200g habtejszín
A csokoládét apró darabokra vágtam. A tejből és a tojássárgájából krémet főztem, addig kell hevíteni folyamatos kevergetés közben, amíg már kezd krémesedni, de vigyázni kell, hogy ne álljon össze, mert még folyósan, átszűrve rá kell önteni a csokoládéra. Majd mehet bele a só és az alkohol. A tejszínt habbá kell verni, de ne legyen az a kőkemény hab, inább olyan lágyabb állaga maradjon, de már megálljon magában. A kihűlt csokoládéval összekeverve kész is a krém. A nagyobb szilikonforma aljába kanalazunk a krémből, majd kivesszük a fagyasztóból a kisebb formát a zselével és zselés felével lefelé beletesszük. Körbe beborítjuk a csokimousse-al, majd a tetejét lezárjuk a nagyobb piskótával. Mehet a fagyasztóba egy napra.
Közben elkészítjük a glazúrt, aminek szintén jó, ha áll egy napot.
Hozzávalók a tükörglazúrhoz
130 g víz
85 g méz (vagy glükózszirup)
140 g tubusos cukrozott sűrített tej
12 g lapzselatin
200 g fehércsokoládé
piros ételfesték
A fehér csokoládét apróra vágtam, a zselatinlapokat pedig hideg vízbe áztattam. A vizet, mézet és sűrített tejet felforraltam, majd hozzáadtam a kinyomkodott zselatinlapokat és elkevertem. Utána ráöntöttem a csokoládéra és elkevertem, majd botmixerrel is átkevertem, hogy ne legyen darabos. Fontos, hogy buborékos se legyen, mert akkor nem lesz szép, ezért fontos mindig átszűrni. Átszűrés után egy adag marad fehér színű, a másik felébe pedig piros ételfestéket kevertem és azt újra átszűrtem. Zárható műanyagban pihent másnapi felhasználásig a hűtőben.
3. nap
A tükörglazúrt mikroban megmelegítettem (1 perc elég neki), majd megvártam míg 29-30 fokosra hűlt. A tortát kivettem a fagyasztóból és egy tepsi fölé tettem egy tortakarikára, hogy ha öntöm rá a glazúrt, akkor körbe le tudjon folyni róla. Először a piros galzúrral öntöttem le, aztán a fehérrel, és volt egy kicsi rózsaszín is. Itt igazából lehet játszani a színekkel. Ami fontos, és nekem is tanulság, hogy úgy lesz márványos, hogy az edényben már összeöntöd a színeket és egyből megy a tortára.
Ha kész, akkor a hűtőben pár óra alatt kiolvad. Macaronna és csokicsíkokkal díszítettem. Az alját csokis keksz darával burkoltam.
