Hát ez egy fura desszert, igazából valami kávés dologban gondolkodtam. Aztán ebédre Kiskorú palacsintát kért, gondoltam, kipróbálom, hogy milyen az, ha a palacsintatésztába őrölt mandulát teszek.. hát nagyon finom lett így a nutellás-mandulás palacsinta. De ugye valami kávés desszert kellett.
Két adag készült ebből, a hozzávalókat is így írtam. A palacsintatésztát mindenki másképp csinálja, szóval azt nem írom le, az őrölt mandulából pedig palacsintánként egy evőkanál kell. Én az utolsó három palacsintát sütöttem mandulásnak csak. Amikor megsültek, akkor vékony csíkokra vágtam és a pohár aljába tettem őket.
A habkrém hozzávalói:
0,5 dl kávé
2 evőkanál mascarpone
3 dl tejszín
cukor ízlés szerint, én 2 evőkanál porcukrot tettem bele, így nem lett túl édes
A tejszínt habverővel felvertem, hozzáadtam a cukrot és a mascarponét, kevertem még és végül a kávét is belelöttyintettem. A habból kanalaztam mindkét pohárba a mandulás palacsintákra. Egy éjszakára hűtőbe tettem, de szerintem pár óra is elég neki.
Nagyon köszönöm!