Narancsos pohárkrém

IMG_3517_poharkrém

 

A macaronkészítésből maradt jó pár tojássárgája. Gondoltam, hogy készítek belőle zabaglione-t, de nem volt itthon fehérbor. Szóval adott volt vagy 10 tojássárgája, meg egy félig darabokra tört jóreggelt-keksz, amit még a táskámban hordtam magammal, hátha Kiskorú éhes lesz. És marad tejszín is a bonbonkészítésből. Így gondoltam, hogy Szentestére csinálok valami könnyed pohárkrémet.

Hozzávalók (3 adaghoz): 6 tojássárgája, 6 evőkanál cukor, 1 narancs, egy marék mazsola, egy tejszín, egy darabokra tört jóreggelt-keksz (de igazából bármilyen keksz jó), tetejére díszítésnek pedig kandírozott narancshéj

A tojássárgáját a cukorral habosra kevertem, majd belereszeltem a narancs héját, utána kettévágtam a narancsot és a levét is belefacsartam. Vízgőz fölött besűrítettem, itt nagyon kell figyelni, nehogy rántotta legyen belőle. Folyamatosan kevergetni kell, ha kezd besűrűsödni, akkor már jó is. A poharak aljára szórtam pár szem mazsolát, rákanalaztam a narancsos krémet. A kekszet apró darabkára törtem, azt is rászórtam. A tejszínt habbá vertem, az került a tetejére, majd pár darab kandírozott narancshéj díszítésnek. Hűtőbe kerültek, és vacsora után mind befaltuk őket. Könnyű, habos desszert, nagyon hamar kész van és nagyon finom.

Szólj hozzá!