Kürtöskalács a Balaton parton

 

Csapatépítésre mentünk a Balaton partra és programnak mi mást választhattunk volna, mint kürtöskalács sütés és forralt bor készítés. A hideg ellen tökéletes volt mindkettő. A lelkes kollégák előtte nap éjjel már begyúrták a tésztákat, másnapra egyik szebben megkelt, mint a másik. Természetesen én is vállaltam gyúrást.

A hozzávalók:

50 dkg liszt, 3 dkg élesztő (kocka és por is jó), 2 dl tej, 5 evőkanál cukor, 2 bourbon vaníliás cukor, 8 dkg vaj, 2egész  tojás és 2 tojássárgája, 1 citrom héja, 1 csipet só

Az élesztőt 1 dl langyos tejben és egy kis kanál cukorral felfuttattam, majd mindent egy nagyobb keverőtálba tettem. Összedolgoztam, jól átgyúrtam, egy éjszakát pihent.

Kísérleteztem a tésztával egy kicsit, ugyanis a bal oldali normál élesztős egész éjszaka a konyhában volt, a jobb oldali porélesztős egész éjjel hűtőben pihenős volt. Szóval a hűtőben pihenés nem jött be.

IMG_3173_tészta

 

Aztán szépen kinyújtottuk, csíkokra vágtuk, megsodortuk, majd feltekertük az előzőleg beolajozott rudakra.

IMG_3186_tekerve

 

Kell egy kis rést hagyni a tésztacsíkok között, mert utána megforgattuk cukorban, hogy ilyen gyönyörűséges legyen. Balatonnal a háttérben.

IMG_3194_balatonnal

 

Majd mehetett a tűzre. Kollégánk apósának szuper kürtöskalács sütő szerkezete volt, bámulatos, tényleg. Pár perc alatt el is készült.

IMG_3211_sul

 

Nagyon finomak lettek, és egy élmény volt. Együtt. Veletek. 🙂

PS: hogy ezt otthon hogyan lehet megvalósítani, azt nem tudom. Ha valakinek van ötlete, azt szívesen veszem.

Szólj hozzá!